0 °C

Rólunk

A Funbit története

A Funbit.hu fejlesztése még a 2005 -ös év közepére nyúlik vissza. Feltalálója még az évben készített több design tervet is, majd a legmodernebb kinézetből kiindulva a fejlesztést egy 3 főből álló csapat kezdte akkoriban, HSV webfejlesztők néven. A csoport dolgozott több híres portál fejlesztésén is illetve rengeteg webes alkalmazást és programot is írt - főként a PHP programnyelvben. Kezdetben több nagyobb projekt hátráltatta a Funbit fejlesztését, így a munkálatok lassan haladtak. 2008 -ban a csapat feloszlott, és Bényei Benjámin, a vezetőfejlesztő egyedül vette át a projektet. Újragondolta a terveket, törölt minden eddigi fejlesztést és előről kezdte felépíteni a rendszert. 2009 -ben kezdődtek az igazi munkálatok. Miután elkészült a design, segítőkezek bevonása nélkül, a programozás a különböző szolgáltatások fejlesztésével folytatatódott. A HSV nevű csapat korábbi munkáit a fejlesztő törölte, a weboldalakat, portálokat bezárta, majd a Funbit rendszere alá nyitotta meg újból a régebbi sikeres oldalakat. A fejlesztés 2012. márciusában fejeződött be, a portál kapuit a fejlesztő 2012. április végén nyitotta meg. Bényei Benjámin teljesen egyedül, segítség nélkül készítette el és emelte feljebb és feljebb a Funbit portált, mígnem elismert, sikeres és Magyarország egyik leglátogatottab weboldala nem lett.

Az indulást követő hónapok nehezebbek voltak mint ahogy remélte. A magas látogatottság problémákat okozott a rendszernek, azonban a kezdeti nehézségek ellenére a portál azóta is szünetmentesen várja a felhasználókat az egyik legszórakoztatóbb weboldalra, a Funbit -ra.
A fejlesztő tervei közé tartozik, hogy a portál nemzetközi ismerettségre is szert tehessen. A rendszer fejlesztése után a weboldalt több nyelvre is lefordítja, kapuit megnyitni kívánja
    - Horvátország
    - Németország
    - Olaszország
    - Amerikai Egyesült Államok
    - Anglia
előtt. Reméljük, hogy minnél több embernek tudunk kellemes kikapcsolódást, szórakozást nyújtani és hasznos tartalmakat szolgáltatni. A Funbit vezetősége jelenleg az alábbi tagokból áll:

Bényei Benjámin
vezető fejlesztő és tulajdonos

Matijevics Manuela
adminisztrátor

Czelkov Dóra
marketing

Kiss Virág
szerkesztő

Kovács Dávid
flash tartalmak

Takács Balázs
moderátor
Kapcsolatfelvétel
Helyezze ide a hirdetését! Tekintse meg a Funbit adatvédelmét!