Sony Ericsson Xperia X10

Sony Ericsson Xperia X10
Egy újabb nagyszerű Sony Ericsson telefon járt nálunk a napokban. Az Android rendszerrel felszerelt X10 rengeteg meglepetést tartogat leendő felhasználóinak, hardveres és szoftveres téren is.

Külső felépítés, design
Mikor először kézbe vettem az X10 -et, furcsán nagynak tűnt, körülbelül 2x akkora helyet foglalt el a tenyeremben, mint az öreg k550i készülékem, és az iPhone méretét is bőven meghaladja. Ezzel együtt a készülék képernyője is "hatalmas", így a felbontás is sokkal nagyobb. A telefonnak van egy "ikertesója" is, az X10 Mini, ami jóval kisebb. A méretéhez képest a súlya nem vészes, könnyűnek tűnik. A telefon képernyője alatt található 3 gomb és az "XPERIA" felirat is. A bal oldali billentyű az opciókat jeleníti meg, a középső a főoldalt, a jobb szélső pedig a menüszerkezetben és alkalmazásokban a visszalépésre használlható. A telefon bal oldalára most sem bemenetet, sem billentyűt nem terveztek, ellenben a jobb oldallal ahol a készülék hangerejét szabályzó (illetve zoomolásra alkalmas) billentyűk és a kamera gomb kapott helyet. A telefon tetején található a power gomb, a fülhallgató és az USB bemenet is. A fülhallgató bemenet 3.5 mm -es. Mint már az új készülékeknél, itt is az USB bemenet szolgáll a telefon akkumlátorjának optimizált töltésére is. Elsőre a készülék hátlapja meglehetősen nehezen leszerelhető, de néhány SIM kártya csere után már könnyen lepattintható volt a hátlap. A telefon hátoldalán található a 8.1 megapixeles kamera, illetve a hozzá tartozó LED is. Alattuk foglal helyet egy újabb "XPERIA" és "Sony Ericsson" felirat a domború logóval. Egyik felirat sem kezdett el lekopni és a hátlap egyáltalán nem lett karcos közel 1 hónapos használat után sem. A készülék fekete és fehér színben kapható.

Hardwer
A telefon processzora kerek 1 GHZ -es. Az Android bökkenőmentesen fut rajta, az 1 hónapos tesztidőszak alatt egyetlen egyszer sem lassult vagy fagyott le. Az érintésekre és a billentyűkre a másodperc töredéke alatt reagál. A weboldalakat is hihetetlen sebességgel tölti be és jeleníti meg. A kamera az ami talán kicsit lassabban reagál, de a régebbi készülékekhez képest ez is nagy előrelépés. A telefon memóriája 1 GB, ami microSD kártyával egészen +16 GB -ig bővíthető.

Kamera
A beépített 8.1 megapixeles kamera tökéletes fényképeket készít, a képekben egyáltalán nem találtunk semilyen hibát. Sajnos ezt a videófelvételről nem lehet elmondani. Nem értem, hogy a jóval hamarabb kiadott Vivaz miért készít jobb videófelvételt? Miért nem tudták ennél a telefonnál is alkalmazni a HD minőségű videókészítést? Na de ne legyünk elégedetlenek. A kamera tartalmaz arcfelismerést, és nagyméretű képek készítésénél is lehetőség van a közelítésre (zoom). Akkumlátor Az akkumlátor 1500 mAh -s, amivel a telefon készenléti állapotban meglehetősen sokáig kibírja, de alkalmazások futtatása közben (legyen az akár beépített Android alkalmazás) sajnos hamar merül az akkumlátor. A felhasznált töltést százalékban megadva meglehet tekinteni az Android beállításainál.

Tartozékok
A csomag elméletileg tartalmaz egy 8 gigás microSD memóriakártyát (maximum 16 gigáig bővíthető a telefon memóriája), egy fülest (mikrofonnal), egy USB kábelt és a hálózati töltőt. A Vivazzal ellentétbe nem tartozék az érintőképernyő pálcika, mivel a többszörösen érintésérzékeny képernyő csak (emberi) bőrre reagál.

Szenzorok, gyorsulásmérő
A készülékbe épített fényerő szenzor automatikusan beállítja a képernyő megfelelő fényerejét, így a telefon képernyője ragyogó napsütésben is látható. A készülék gyorsulásmérője pedig az autós, ügyességi játékok élményeit fokozza (például egy rally versenyző autója a képernyő forgatásával kormányozható), illetve a menürendszer, a weboldalak, az alkalmazások fektetett módban való megtekintését szabályozza.

Operációs rendszer, szoftver
Mint már említettem, a telefonon a Google mobil operációs rendszere, az Android fut, bökkenőmentesen és gyorsan. A rendszer - ugyanúgy mint az iOS - pillanatok alatt elnyeri a felhasználó tetszését. A telefon főoldala rendezhető parancsikonokból, mappákból, beépített modulokból és vezérlőkből áll. Minden modul (analóg és digitális óra, naptár, gyorskereső, ...), ikon és mappa egy mozdulattal átrendezhető, és ugyanilyen könnyen eltávolítható is. Teljesen olyan benyomást kelt az emberben, mintha egy windows vagy linux operációs rendszeren dolgozna. A háttér is kezelhető, kiválasztható már néhány alap háttérkép, illetve a fényképeink közül is választhatunk egyet. A telefon billetnyűinek (és a kijelző) feloldásához egy ferde csíkot kell követnünk az ujjunkkal. A telefon SIM kártya nélkül is használható - jelentősebb korlátozások nélkül. Mivel egy Google operációs rendszerről van szó, így nem csoda, hogy a Google szolgáltatásai szinte hiánytalanul belekerültek a rendszerbe. Vezérlővel létrehozhatunk egy keresőt a főoldalon, ami természetesen a Google weboldalára irányít, így rögtön a telefon főoldaláról kezdhetjük a keresést a világhálón. A Market alkalmazással az Android rendszerekre készített alkalmazásokat és játékokat telepíthetjük, amelyek nagy része ingyenes. A GMail szolgáltatással pillanatok alatt beállíthatjuk postafiókunkat a telefonon, és lekérhetjük leveleinket Google postafiókunkról. A Google Talk szolgáltatás csevegésre alkalmas, a Maps (térképek) pedig a Google térképszolgáltatásának segítségével - és internetkapcsolattal - létrehoz egy használlható GPS -t, és a helymeghatározó segítségével megállapítja jelenlegi helyzetünket a világban, ami azért valljuk be nem a legpontosabb, de kb 4-500 méteres körzetben villog a "jelenlegi helyzet" ikon. A Google szolgáltatásain kívül még belekerült a rendszerbe a YouTube, a FaceBook (ki gondolta volna?!), a PlayNow, a TrackID és néhány Moxier szolgáltatás is. Alap alkalmazásként van telepítve az Office Suit, ami véleményem szerint pocsékul sikerült. Csak a PDF megjelenítést próbáltam ki, de az is elég volt, ugyanis a szoftver néhány mondatonként tördeli a szöveget, és a lapozás sem túl kényelmes, ráadásul a képek is torzítva jelennek meg. De az Android Marketben biztos találni egy használhatóbb PDF/Word megjelenítőt.

Közösség
Igen, talán külön részt érdemelnek cikkemben az X10 közösségi szolgáltatásai. Esett már szó a FaceBookról, ami már szinte alap követelmény egy ilyen telefonban, de most többről van szó mint néhány közösségi alkalmazásról. Az Android tartalmaz egy Timescape nevű alkalmazást, aminek segítségével csatlakozhatunk twitterünkre (frissíthetjük státuszunkat), megtekinthetjük a legújabb facebook bejegyzéseket és az értesítéseket, ugyanitt értesülhetünk csevegéseinkről, email és sms üzeneteinkről, kezelhetjük a legutóbb hallgatott zenéket, a legfrisebb fényképeinket, és a hívásainkról is itt értesülhetünk. Mindezt egy "egybefésűlt" változatban is megtekinthetjük, így gyorsan és egyszerűen vehetünk részt az internetes közösségi szolgáltatásokban. Ráadásul beállíthatjuk, hogy a bejegyzések milyen időközönként frissüljnek, így anélkül kapjuk meg a friss információkat, hogy be kéne lépni az alkalmazásba, esetleg be kéne jelentkezni a hozzáférésekkel (amik azért értékes perceket rabolnának el az időnkből).

Képernyő
A képernyő többszörösen érintésérzékeny és csak a bőr érintésére reagál. Karcálló üvegből készült, 65 536 színű, 4" -es, 480x854 pixel felbontású. A menürendszerben hosszú listák görgetésénél néha előfordul, hogy akaratlanul is kiválasztunk egy tételt. Ettől eltekintve a képernyő megfelelően reagál az érintésekre, a készülék pedig gyorsan végrehajtja az utasításokat. A szenzornak köszönhetően a készülék fényereje a megvilágítástól függően erősödik vagy halványul, így ragyogó napsütésben is jól látható a kép.

Billentyűzet
Számomra sajnos a virtuális billentyűzet minősége meg sem közelíti az iPhone -ét, így még mindig frusztáló maradt a gépelés a Vivaz után is. De mivel a képernyő többszörösen érintésérzékeny, így gépelni is jóval könnyebb, mint a Vivaz -on. A rendszer megjegyzi a begépelt szavakat, és gépelés közben felajánlja a hasonlóakat kis, nagy kezdőbetűs és nagybetűs változatban is.

Böngészés
A telefon rendelkezik Wifi -vel, így csatlakozhatunk az internetre vezetéknélküli routerrel is. Az adatátvitel és a weboldalak betöltése meglehetősen gyors. Webmesterként sajnos ismerem a honlapok böngészőoptimalizálási nehézségeit. Erre a böngészőre szinte lehetetlen olyan weboldalt készíteni, ami úgy jelenik meg, ahogy kellene. De ne várjunk túl sokat egy mobil böngészőtől, a lényeg pedig látható. A javascript és az ajax tartalmakat megfelelően megjeleníti, azonban flash megjelenítővel ez a rendszer sem rendelkezik. Ami azért elég nagy hiányosság, főleg úgy, hogy a Google és az Adobe között az utóbbi időben egyre szorosabb kapcsolat látszott alakulni.

Technikai paraméterek
Méret: 119.0 x 63.0 x 13.0 mm (4.7 x 2.5 x 0.5 hüvelyk) Színek: fekete és fehér Képernyő: 65 536 színű TFT, 4" -es, 480x854 pixel felbontás Processzor: 1GHZ Memória: beépített 1GB, bővíthető 16 GB -ig microSD -vel (tartozék egy 8GB -os kártya) Súly: 135.0 gr

Értékelés
A telefon alapjáva véve nagyon elnyerte a tetszésemet. Főként az Android operációs rendszer, amit a teszt során sikerült megismernem. Azonban hiányolom a HD videófelvételt, a Flash megjelenítést és egy normális virtuális vagy qwerty billentyűzetet. Illetve a telefonálás közben néha előforduló visszhang sem okozhat nagy örömet a felhasználóknak - bár ezt nem tudom, hogy a hálózat okozza-e vagy a telefon. Ez a Sony Ericsson - Android párosítás lehet az a telefon (vagy majd egy újabb hasonló), ami versenyképes (lesz) az iPhone -nal szemben. Több olyan twitter és facebook bejegyzést is olvastam az utóbbi időben, melyekben kifejtik pozitív véleményüket az Android rendszerrel kapcsolatban.
Oszd meg a cikket másokkal is!

Mobilos közösség

Népszerű mobilos cikkek

Szerkessz saját blogot, teljesen ingyen Tekintsd meg mint mond a horoszkóp